Ülök némán a homályban,
elmerengek múltamon.
Gondolatom messze szárnyal
mint a sólyom… én hagyom.
Had repüljön képzeletem
múltam tájai felé.
Had melengesse a szívem,
-mely most nyugtát nem lelé.
Igaz, nem nagy utat tettem:
Tizenhat év- kis idő.
Nagy-ritkán gyűlt csak felettem
sötétszürke gond-felhő.
Édesanyám áldott keze
féltve óvott, gondozott.
Éjszakát nappallá téve
sokat fáradt, dolgozott.
Hogy is tudnám megháláni
azt a sok-sok türelmet,
gyöngéd féltést, fáradtságot,
s hogy felnevelt engemet.
Ülök némán a homályban.
Véget ért a látomás.
Az én drága jó anyámnál
nincs jobb édesanya más.
4 hozzászólás
Nagyon szép vers! Láttam a dátumon, hogy nem tegnap írtad! 16 éves koromban én még csavarogtam, eszebe se jutott a versírás. 🙂
Kedves Zsike!
A versed olvasása közben az jutott eszembe, hogy ez akár beillene egy anyáknapi versnek is.
Volt egy rész ami szóról szóra egy régi általános iskolában tanult verset idézett meg nekem. Azt írod, hogy “Éjszakát nappallá téve, sokat fáradt dolgozott”
Az én emlékem meg…
…”Üldögélget, bóbiskolgat, sokat fáradt dolgozott,
Ölében még a kabátom amit az imént foltozott…”
Mosolyogtam, és jó érzés volt visszaemlékezni.
Nagyon szép vers!
Gratulálok: A.
Kedves Boer!
Köszönöm, hogy olvastál.
Bár 16 évesen eszedbe sem jutott a versírás, azóta
viszont akkora dolgokat alkottál 3o éves korodra,hogy
az csoda.
/ Kérlek, ezt ne vedd “fényezésnek” ,
ez a színigazság./
Kedves Angelface!
Sajnos nem ismerem az általad idézett verset.
Nagyon szép lehet. Tulajdonképpen szép minden
írás, ami az édesanyákról íródott…íródik, illetve az
érzés , – amit irántuk érzünk – attól szebb talán nincs is.
Köszönöm, hogy nálam jártál.