a folytonos időtlenség mégis öregíti a bőrt.
azért mégis jelentesz nekem valamit. fordítva?
az együtt elvesztegetett idő mégis csak kötelez.
aztán tovább, tovább, bölcs ráncok ezek:
a semmit tudás vésetik puhán naplóm szövetébe,
számlálva napjaink rajta, ujjaid súlyos nyomai.
valami kölcsönhatás mind ami vagyunk kölcsön
minden visszafizettetik, részletekben persze,
ahogy ott vagy lecsiszolhatatlanul a vasalóra égve,
az üresre kopott polcokon, az élezetlen késen…
jóéjszakát köszönéseket inhalálunk a párnánkból,
az Arany és a Bajza utca ekkor összeér
a következőknek pedig elmeséljük, a tökéletlenség
a legjobb szeminárium és ennél csak jobb lehet.
3 hozzászólás
Irigylem, azt, 'kinek írtad e verset. Üdv.
köszönöm, hogy erre jártál
bár ezt egy rossz versnek tartom
Szia Sanna!
Érdekes a versed mondanivalója és a hangulata.
Én semmiképp nem nevezném rossznak, csak a tagolásra kéne egy kicsit jobban ügyelned, a helyesírásra és persze a kis és nagybetűs írásra, mert így nem mindig lehet tudni, mi tartozik össze és kissé össze is folyik.
Ennek ellenére van a műnek egyfajta álomszerűsége, amihez gratulálok!
Üdv.:Tamás