Leszek a számláló, csak az kell, hogy megnevezz,
mert törött sorsunk eggyé, majd eképpen válik.
S immár egészként kísérve egymást halálig,
amíg én tiéd leszek, te majd engem szeretsz.
És magunkat ettől szerencsésnek érezve,
mi együtt, egy páratlan páros; mint egy prímszám.
Kívülről oszthatatlanul s örökké prímán;
megszentségteleníthetetlenül létezve.
s ha ezt elhagyni már egyikünk sem akarja
mindenben elérve a közös nevezőre,
mert az érdekeinket kell szem előtt tartva
eljönnie a napnak, mikor szívünk vágya,
testünk s lelkük legkisebb közös többszöröse,
szemét anyjára nyitva, ragyog a világra.