tört fények

sikátorokban bolyonganak
az egyedül maradt léptek
elfekszenek bazaltköveken
furcsán-tört fények

tócsák tükrében az összegyűrt Hold
sikamlós-sárgán megremeg
sötét-üresen önmagába néz
a házfalak közé szorult félelem

távoli most múlt-napfénye
legendává fakult már a napsugár
vágyó álmodozások helyett
a lemondások éje jár

csend suttog a füledbe
fátyolos meséket
hallottad már valahol
de nem ismered az egészet

zokogás tör fel a mélyből
a felhőknél megreked
egy ablakból tükör-arcod
kérdezi a nevedet