Történt minap, hazafelé
Utazok a villamoson;
Egy ifjú hölgy mellett állok,
Ül – és néz ki az ablakon…
Magas sarkú a cipője,
Nagyon csinos a ruhája,
Büszke lehet hosszú, szőke,
Enyhén hullámos hajára.
Szerintem még húsz alatt van,
Karcsú lehet, ahogy nézem,
Hajdan ilyen-korúaknak
Udvaroltam én merészen.
Szemmel máris vetkőztetem:
Igen, igen, roppant helyes!
És amit úgy kidomborít,
Nem rágós még, viszont hegyes…
Nyaka, az az enyhén pelyhes,
Szépen ível a fejéhez;
Férfiember ilyenkor már
Valahol valamit érez…
Formás lehet lenn a popsi,
Trónol rajta a kis drága;
Elfelejti a korát az,
Kinek van fantáziája…
Váratlanul felém fordul,
Fölnéz, s felpattan hirtelen:
„Jaj, bocsánat, bácsi kérem,
Máris átadom a helyem!”
Mit mondjak – lelombozódtam,
S fölfogtam a valóságot…
„Ó, köszönöm… maradjon csak…
Következőnél leszállok!”
4 hozzászólás
Hát, ilyen az élet :)))) Jót mulattam a történeten.
Szeretettel: Klári
Kedves Klári!
Köszönöm méltatásod. Az eset valóban megtörtént velem… :))
Szeretettel: Dávid
Nagyon humoros, és a választott forma is ragyogóan illik a történethez. Mondanám, hogy örömmel olvastam, de velem is esett hasonló: egy csinos, fiatal hölgy mosolyogva jött felém, majd mikor odaért, megkérdezte. "Nem tetszik tudni, mennyi az idő?" …és ez évekkel ezelőtt történt… :-))). Szóval nagyon tetszett a versed.
aLéb
Kedves Mandolinos!
Ez szörnyű! Mármint ezt a szituációt megélni.
Bár még csak a negyvenes éveimben járok, mégis szíven ütött a tudat, hogy ilyen és hasonló történetek fognak a későbbiekben velem is megesni.
Bár, ha jól belegondolok, már évekkel ezelőtt elkezdődött, mikor is a liftben a fiatalabbak "Csókolom!"-mal kezdtek el köszönni.
Kár azért a három hosszú sorvégért!
Nagyon élveztem!
Minden jót!
Mákvirág