Bebújok a fénybe,
a sápadt őszi kékbe,
elnyelem a hangot,
halvérű pirkadatot.
Lopom a kedvet,
nedves, puha epret,
a mézédes lágyat,
míg az élet a
halálnak átad.
Bebújok a fénybe,
a sápadt őszi kékbe,
elnyelem a hangot,
halvérű pirkadatot.
Lopom a kedvet,
nedves, puha epret,
a mézédes lágyat,
míg az élet a
halálnak átad.
1 hozzászólás
Szerintem szép a végén a magas és mély magánhangzók csoportos egymást váltogatása.A lágy l -ek sokasága jól harmonizál az élettel, a mégélettel, ugyanakkor ellentmond(?) a halálnak.
Furcsa a fény szerepe, azt inkább az élettel gondolnánk összefüggésben állónak.Még különösebb a hangnem.Semleges, közömbös.Nincs nyoma se az élet, se a halál igenlésének.Ügyesen "manőverezik" köztük.Nálam ez jeles.