s úgy érzem megfojt a bánatom
fátyolos szemem az égre vetem
majd visszafojtva lélegzetem
elrugaszkodom tértől és időtől…
…szabadon a légbe felszárnyalok,
majd lenézek s látom – ott vagyok
(…már nem vigyáznak angyalok…)
lépteim nehezek, nem övez szeretet,
nem érzem kezedet – lehajtom fejemet
és (érted – vagy tőled) szenvedek…
2 hozzászólás
Ez nagyon hatásos. Sokan éreznek hasonlóan, én is voltam ilyen. Túl lehet élni, jönnek még szebb napok, amikor valóban szárnyalsz.
Üdv.Ngaboru
Szia!
Köszönöm – most épp (hálistennek') nem ez a helyzet 😀
Üdvözlettel Dreaming