Bánatnak hívják azt,
Ami körül öleli ágyamat,
Mert egyedül hagytad párnámat,
Egymagában, magányosan.
Egyedül hajtom álomra fejem,
Te nem vagy ott velem,
S nem fogod két kezem,
Nem ölelsz át gyengéden.
Reggel mikor felkelek,
Nem suttogod a fülembe,
Azt, hogy szeretsz.
Marad az üres végtelen.
Egy ideig marad a bánat,
Amely körbe öleli ágyamat,
S ülök ágyamban magányosan,
Reménytelenül, téged visszavárva.
8 hozzászólás
Szia!
Jó visszaadja a fájdalmat a versed. Szép.
Szeretettel: Rozália
Szia Rozii:)
Köszönöm, hogy benéztél hozzám!:)
üdv: Eddie
Eddie!
Ez nem csak bánat, hanem nem viszonzott szerelem. (vagy csiak éppen hiányzik)Sajnos ilyenet is kénytelenek vagyunk érezni. Tudom milyen az. De jó kis vers! Gratulálok!
Barátsággal Panka!
Szia Panka!
Igazi gondolat olvasó vagy mostanában. Hiányzik valóban…. de már nem keresem, majd megtalál, ha akar… Ha pedig nem keres így jártam… de ő is!!!
üdv: Eddie
Szia!
Ismerős érzések, nagyon szépen megfogalmaztad őket.
Tetszik a vers, a bánatot mindannyian átéljük, de egyszer minden jobbra fordul.
Jó volt elolvasni a művedet.
Üdv.:Tamás
Szia!
Örülök, hogy tetszett neked a versem. Valóban átéljük mindannyian. Legyen igazad, és forduljon minden jóra!
üdv: Eddie
Hello Eddie!
Remélem azóta megvigasztolódtál,akicsit cinikus,humoros Eddie jobban tetszik.A vers egyébként jó ,tetszik.
Üdv.:margó
Üdv!
Naná, még szép:))) Nem vagyok mindig ilyen búval bélelt, csak nagy ritkán^^ Örülök, hogy tetszik!