Tükör, a tavasz 6. napjára

Tükör a tavasz 6. napjára

A hajnali flaszteren csak néhány esőcsepp táncol,
lépésről-lépésre feltörök a sárból.
Mosolygok a világra, Ő képembe nevet,
Hisz tudatlan Kisgyerek. Nem érti „viccemet”.
Gyorsul az iram, futok utánad, érted, veled.
Szirmokat keresek a túl friss tavaszban-hogy, elérjem kezed-
Fakadt szirmokat, halott rózsákat, megannyi pillangókat,
ha körülnézek itt, nem látok már jókat,
kiégett lelkek szülnek üvegtekinteteket,
sziklaszemmel nézik bamba tízemeletesek,
hogy hiányzol…
mint álmos földnek a tavaszi zápor, szennyet mosó könny, hogy lehessek jámbor, mert ez freskóvá mázol, én leszek erős, leszek bátor provokátor, római gladiátor, vagy csak egy pásztor…
Szakíts el. Bárhol,
nem lesz vád, mely vádol,
mert ölellek, ha fázol.
Hadd lássanak úgy, ahogy én néznék másra,
eleget voltam árnyékom képmása.
-plusz, mínusz pár mázsa-

Az éjjeli flaszteren csak néhány tócsa apad.
Cipőmről-cipőmre sárfátyol ragad.
Mosolygok a világra, Ő képembe mered.
Hisz Nagygyerek. Megérti „viccemet”.
Lassul az iram, de én futok utánad, érted, veled.

Jól nézz rám Kisvilág!
Belém égették a napok,
emberek vagyunk. Nem angyalok.