Aztán lejöttek a kövek a hegyről,
simogató hírét hallották a víznek,
szél járta a dombokat, és szétszórta
a világba, a hordható híreket.
A kis patak útján zöldült az élet,
sás nőtt, és csemeték vertek ott gyökeret,
a nap fényében óriás reményeket
álmodtak a selyem füvek felett…
A kövek állták a jött-ment viharokat,
néha betakarta őket egy-egy rohanó ár,
de a víz, és az idő alatt,
fönt, magasodó ágakon kacagott a nyár.
Néha vastag törzseket törtek a viharok,
a víz tükrében látták magukat,
és a parton egy táltos mondását vitte,
ismételte a szél: " a víz szalad, a kő marad" …
2 hozzászólás
Kedves Lajos!
Köszönöm szépen.
Szeretettel: Szabolcs
Kedves Szabolcs!
Természetesen, én is. A fönti verset egy ugyanazon című, Szentpétery Ildikó festménye alá írtam. Néhai, Wass Albert bátyám egyik nagy verse jutott eszembe, s onnan az idézet.
Üdvözlettel, Inda.