Most szádra csókolom az elmúlt
Negyvenöt évet, benne érezd
Az összegyűjtött mézet,
És újra egybeolvadunk.
A kalandos ifjú évek,
Sok szomorú történet
Felett meghajolva, kezem
Kezedbe engedem.
Túl lépünk a büszkeség
Küszöbén, hol erény
Egy élet bölcsessége:
Utódainkért megérte.
S a csók: pecsét az ajkakon,
A perc tovább oson,
Rendet rak a kert lomjai közt
Virágok illatában visszaköszön
3 hozzászólás
Szép vers, manapság ritka, hogy egy kapcsolat szeretetben hosszú időn át megmaradjon.
Szia!
Nagyon szépen írtál két ember hosszú, bizalmon alapuló kapcsolatáról. Különösen a második versszak tetszett nekem.
Szép, szeretettel teli vers, gratulálok!:)