Törékeny kis testem nem bírja már szárnyad.
Emberi, vad lelkem a jóságba belefáradt.
Engedj el angyal! Engedj újra szabadjára!
„Fiatal még tested. Elbírja pihe szárnyam.
Tiszta még a lelked. Jóság neki nem árthat.
Még ne taszíts el! Ne vágyj úgy a szabadságra!”
Térden csúszok már, oly nehéz a szárnyad.
Kegyetlen ösztön kerget gyilkolásra vágyva.
Eressz el angyal! Eressz a túlvilágra!
„Magamra hagytál hát? Most cipelhetem szárnyam.
Bár engedtelek volna előbb szabadjára!
Ím, itt a bölcs halhatatlan könnyének árja:
Megszerette az halandót, s hogy vége, elemészti a bánat.”
2 hozzászólás
Tetszett ez a párbeszédes forma. Fájó, és érzelemdús. Tetszett!
Érdekes a hangulat, a gondolat, de tetszik!
Van még több versed is?
Szeretettel: Falevél.