2024. december 23., hétfő
    Véletlenül
    Új írás létrehozása Fórum
    elmélkedés

    Tünemény

    Zágonyi MónikaBy 38 hozzászólás1548 megtekintés


    Hívtam este, vártam egyre szótlanul;
    nem hozott mosolyt a lenge, esti szél…
    Tudtam, óh, a szíve mégis ott lapul,
    s nem maradt örökre ámde senkinél,
    s mégis, úgy gyötört a lomha fájdalom,
    lelkem illanó, kicsiny jelekre várt,
    sóhajokba fonta röpke bánatom,
    s csak titokban újra hűs ölébe zárt.
    Elveszett a láng, a tűz, mi én vagyok;
    ritka kincs a tér, mi bármit átölel,
    s benne holmi hű csodálat is ragyog…
    lásd, a gyönge szívem egyre érte ver,
    s őt igézi most a játszi alkonyat;
    fenn, a Holdra festi lágyan arcomat.

    Share.

    38 hozzászólás

      • Zágonyi Mónika on

        Kedves Irén, köszönöm szépen a gratulációt; nagy kedvencem a trocheus… és igen, igaz, az "s" valóban fölösleges az általad említett sor elején, örülök, hogy felhívtad rá a figyelmemet! Itt, most nem törlöm, mert akkor lekerül a vers egy időre az oldalról, de ettől kezdve anélkül publikálom majd!
        Szeretettel: Mónika

      • Zágonyi Mónika on

        Kedves Kata!

        Köszönöm szépen; azt különösen, hogy felismerted a formát, amin a ritmust illetően egy kicsit változtattam, hiszen jambusinak kellene lennie, én viszont a trocheust választottam (emellett kicsit egyedivé alakítottam, hiszen csak egy verslábat viszek végig). A ritmus képlete azonban Shakespeare-t idézi…
        Örülök, hogy olvastad a versemet!

        Szeretettel: Mónika

    14. Névtelen on

      Kedves Mónika!

      Stílusod utánozhatatlan, egyedi, kellemes, tiszta hang, csillogó brilliáns a Napvilág egén.
      verseid már régóta ismerem és szeretem, mindig kellemes a benyomás, mégis mindig van verseidben valami, még a vártnál is még finomabb meglepetés, mint most pl ez a sor:
      "sóhajokba fonta röpke bánatom"Le a kalappal, szerintem az eddig is már nagyon szépnél még tovább fejlődtél!Mintha te már eleve csiszolt gyémántnak születtél volna..
      Örömmel olvastalak, szeretettel:dalmay

      • Zágonyi Mónika on

        Kedves Dalmay!
        Köszönöm szépen a kedves, elismerő szavaidat, és örülök, hogy szereted a verseimet!
        Az írás szeretete (ahogy azt írni szoktam) valóban velem együtt született, mondhatni, szerelem ez, de azt hiszem, mi, alkotók mindannyian így vagyunk ezzel… Szeretek tanulni, csiszolódom, és bizony van két személy, akinek sokat köszönhetek… az egyik verstankutató (ő sajnos már nincs köztünk), a másik matematikus (utóbbinak írtam a Dallamod című versemet).
        Minden sorom szívből fakad (akár verset, akár novellát, akár mást írok), és ha tetszik, amit alkotok, az igazán jólesik…
        Szeretettel: Mónika

    16. Tóth Katalin on

      Kedves Mónika! Egy ritka lelki villanást próbáltál megragadni, itt-ott sikeresen, van ahol ez kevésbé jött össze. Szerencsésebb lett volna, ha a mai szóhasználatot nem kevered Csokonai-korabeli szavakkal.
      Törekvésedet mindenképpen dicséret illeti.
      üdv. K.

      • Zágonyi Mónika on

        Kedves Katalin!
        Köszönöm szépen, örülök, hogy olvastál és írtál nekem! Nagyon értékes számomra a hozzászólásod, mert igen ritkán kapok építő kritikát… A verstant ismerem, alkalmazom minden egyes versemnél, és bizony jól jön, ha egyéb tekintetben is "befut" néhány vélemény.
        Általában a klasszikus stílust művelem, ez megy a legjobban…
        Szeretnék rákérdezni arra, hogy melyik szóra gondoltál, melyik nem illik bele? Nekem hirtelen az "ámde" jutott eszembe, de az egy ma is használatos, választékos szó… vagy talán a "holmi", ami viszont valóban régies… és talán a "játszi" az, ami szintén választékos, és inkább az irodalmi nyelvben használatos.
        Lehet, hogy érdemes lenne "modernizálni" egy kicsit a verset… Az az igazság, hogy miután megírtam, én is többször, egymás után elolvasgattam (eléggé "hirtelen" írt vers), és nem voltam vele elégedett… nem tudtam megfogalmazni, miért… Lehet, hogy engem is az zavart, amit viszont Te megfogalmaztál! Köszönöm még egyszer!
        Üdv: Mónika

    17. Tóth Katalin on

      Mint versolvasó, s nem mint hozzáértő jeleztem neked a gondoaltaimat.
      Igen, az "ámde" egyáltalán nem illik sem tartalmilag, sem egyébként a versbe. Ha a klasszikus stílus nálad a régi szóhasználatot jelenti, mint „tudtam, őh”, „lelkem illanó” ,„sóhajokba fonta”, „játszi alkonyat” stb. ezzel nincs semmi baj. De akkor végig következetesen kellene ehhez tartani magad, nem keverve szezont a fazonnal, mert így kicsit erőltetetté válik az egész.
      üdv. K.

      • Zágonyi Mónika on

        Az olvasói vélemények is igen fontosak!
        A klasszikus stílus alatt inkább a verstanra gondoltam, de tény és való, hogy nyelvi szempontból figyelni kell a stilisztikára… ez is elengedhetetlen. Nagyon jó érzékkel vetted észre egyébként a versem gyenge pontjait. Általában nem szoktam "keresni" a szavakat, ez esetben viszont megtörtént, és éppen az "ámde", "holmi", "játszi" szavak voltak azok, amiken erősen gondolkodtam, aztán egyszer csak beírtam… (El akartam küldeni egyébként ezt a verset egy pályázatra, aztán gondoltam egyet, és nem küldtem el, mert valami nem tetszett benne, és ahogy írtam, nem tudtam igazán, hogy mi és miért…).
        A "lelkem illanó" és a "sóhajokba fonta" viszont nekem rendben van… költői kifejezésként… 🙂 Ezekhez egyelőre "makacsul" ragaszkodom… 🙂
        Azért szeretném megjegyezni, hogy annak ellenére, hogy azt írtad, nem vagy hozzáértő, valamilyen téren szerintem mindenképpen az vagy… Hasznos számomra, amit írtál! Szeretek tanulni…
        M.

      • Zágonyi Mónika on

        Szia Kankalin! 🙂
        Szerettem azt a barackvirág nevet… ami azt illeti, nem volt könnyű megválni tőle, és néha hiányzik egy kicsit 🙂
        Miközben olvastam a hozzászólásodat, én is úgy éreztem, hogy "belém halt a szó"… :)) Nagyon megtisztelő, amit írtál, és jól is esik, köszönöm szépen! Eddig talán ez a legolvasottabb versem, sokak által kedvelt (máshol is), mégis, ezt "övezte" a legtöbb kétség bennem… Gondoltam arra is, hogy ez egy erős önkritika, és másra is ugye. Aztán úgy döntöttem, hogy ez a vers élni fog, éppen úgy, ahogyan élt a pillanat, ami ihlette, ami ilyenformán hozta ki belőlem a sorokat, igen rövid idő alatt, hogy aztán csodákat teremtsen valahol, mert teremtett 🙂 Szeretem ezt a "gyerekemet" is… Benne van a szívem, lelkem… szerintem ezt érezted is… 🙂 Van még a "fiókom mélyén", és lesz is még hasonló versem… lesz bizony… 🙂 Szeretem írni, és jólesik, hogy többen újra és újra olvassák… így aztán, talán érdemes… 🙂
        Szeretettel: barackvirág :))

    Leave A Reply