Jaj, le ne nézz ha rózsa felett szállnál,
hisz megigéz, tudod a ragyogás, illat,
s tüzet foghat legott kiszáradt szárnyad,
s mintha világvégek tüzeit látnád…
Mert megigéz a ragyogás, megigéz
az illat, mint nyári felhőjátékban
ismerős hegyek, s tömény erdő illat,
ezt látja a Idő is ha visszanéz…
Néha keserűvé válik már a nyár,
emlékeket utolérni nem szabad,
repüljünk sokkal lassabban immár,
s oly jó megcsodálni a virágokat…
A szeretet csak egy becéző szó,
a legszebb, ékesebb, messzehangzó…
2 hozzászólás
Kedves András! Szonettnek készülő versedben fiatalos érzések törnek fel, elmélkedsz rajtuk. Bár némelyik sorral nem értek egyet, azért szeretettel olvastam. Éva
Kedves Éva!
Azért nem aposztrofálom szonettnek a verseimet, mert tetszik ez a formáció de valójában nem érdekel, hogy megfelel-e valamelyik verstani modellnek!
Köszönöm, hogy elolvastad!
Üdv András