Izzik a parázs,
táncolnak a lángok,
én táplálom őket,
de legbelül fázok.
Karöltve járják
körkörös táncukat,
fel-fel lobbannak
s gyászolják nászukat.
Egy-egy fahasábban
fellobban a remény
s mikor már elégtek,
megmarad az erény.
Szeretem a tüzet,
felhevít a táncuk,
mikor összeforrnak
hajladozó lángok.
Te játszol velem,
mint én a tűzzel,
ha nem szeretsz, kérlek
a közeledből űzz el!
Tűz, halál, fájdalom,
szenvedély, magány, csillagok…
a lelkemben legbelül,
ez mind én vagyok.
8 hozzászólás
Kedves Tibor!
Végig lüktet a versed, megfogtad a csodát, a tűz erejét. S ki ne szeretné a tüzet?… a lángolót, a parázslót, a melegítőt, és a mélázni engedőt? El kell hinnünk, hogy ez is Te vagy!:)
Gratulálok!
Szeretettel: pipacs
Köszönöm szépen kedves Pipacs. Örülök, ha tetszett!
Szeretettel: Tibor 🙂
Kedves Tibor!
Gratulálok tüzes versedhez!
Üdv.: Alberth
Köszönöm szépen, hogy olvastál és értékeltél kedves Alberth!
Üdvözlettel: Tibor
Egyszerűen "csak" őszinte, és ettől nagyszerű.
Kedves Alexandra, köszönöm szépen a véleményedet és hogy olvastál.
Szeretettel: Tibor 🙂
Szia Tibor!
Tulajdonképpen minden versed patyolattiszta és őszintén igaz. Ezért is jó ide bejönni. Azért megdöbbentenek az ellentmondások, amelyek a népdalszerű verseidben megbújnak. Ha ez mind te vagy, akkor tele vagy kétségekkel, de a ritmus még mindig elképesztően és ösztönösen benned. 🙂
Szeretettel: Kankalin
Kedves Kankalin, ez egy régebbi versem. Ma már nincs ennyi ellentmondás bennem. Meg fogok próbálni más stílust is, de igazából ezt szeretem.
Köszönöm szépen kedves szavaidat!
Szeretettel: Tibor 🙂