Ez a kislány tüzet fogott,
a szíve úgy lángol, lobog.
Hogy lennék én gyújtogató,
szerelembe csalogató?
Vigyázz kislány, ne játssz velem,
a szerelem veszedelem.
Hagyj fel te a kis parázzsal,
messze fuss a fahasábbal!
Mert ha felszítod e lángot,
elborítja a világot.
Nem szabadulsz többé tőle,
megéget az egykettőre!
Tűzvirág az én szerelmem,
lángra lobban egész lelkem.
Jól gondold meg, hogy mit teszel,
örökkön szerelmes leszel!
Csókot csenek ajkaidról,
nem szabadulsz karjaimból.
Egy életre rabok leszünk,
soha nem kell más már nekünk!
Én epedek te utánad,
téged gyötör majd a bánat.
Hogyha tőled távol vagyok,
lesznek ilyen nehéz napok…
Ám ha járunk kéz a kézben,
által megyünk minden vészen.
Boldogságunk, oly végtelen,
végigkísér egy életen!
Vigyázz kislány, a parázzsal,
ne játsszál e lángolással.
Tűzzé válok és meglátod,
beragyogom a világod!
4 hozzászólás
Jaj ez aztán a szerelem!
Gratulálok!
Barátsággal Panka!
Kedves Panka!
A szenvedély, a vágy tüze nélkül nem szerelem a szerelem…
Miképp a vers is ecseteli buzgón!
Köszönöm gratulációdat!
Üdv.: Alberth
Egyszerűen szép, mint egy népdal! Gratu!
Kedves Kalina!
Népdalaink nagyon szépen, egyszerűen, tisztán ám érzékletesen szívből szólnak a szerelemről. Érdemes a népi stílusban tolmácsolni a mondanivalót!
Köszönöm gratulációdat!
Üdv.: Alberth