Fekszem az ágyon, s már nem érzem
a reggel itt hagyott illatod,
haldoklik már az érintésed,
már nem fedezem fel lábnyomod.
Frissen mosott ruhák illata
lengi be szobánk édes terét,
fájdalmas könnyeim patakja
öleli hiányod tengerét.
Az inged után nyúl most kezem,
meztelen bőrömet elfedem,
érzem, te öleled a testem…
annyira hiányzol, Kedvesem!
6 hozzászólás
Az a "még mindig igazi" nagyon sok verset kap tőled! 🙂 Biztosan nagyon örül neki.
Szép vágyakozás, fájó emlékképek, s egyben érződik már-már a belenyugvás:) Gratulálok Andika!:)
Ez egész egyszerűen fenomenális!
Az örök vágyódás hatalma iránta!
Gratula!
Kedves Andika!
Akit nagyon szeretünk, és elmegy, pár perc múlva rettentő hiányát érezzük. Nagyon szépen fogalmazod meg ezt a nélkülözést!
üdv: wryan
Ha kedvesünk nem karol át, átölel a hiánya:( Szép a versed!
Ez nagyon szép!!!
Végig lehet követni a reggel…hiányos "hangulatát"..
Így van ahogy írod!
Gratula: d.p.