Álltam a
parton a néma
parton, hol csak a csend
csobogott át a halvány
ragyogásban, s túl a
homályon már súlytalan
hullott le az idő alkonyi árja.
Szótlan volt bennem minden
perc, miben elmerült
képzetem ezernyi távola
jussát keresve, keserve
hamvain, szívem változóvá
vált világa. Csendet szült
bennem is e hallgatag homály,
hol halványan emlékszem tűnt
idők feledett álmaira e partok
némaságán, hallgatva a
homálylón hullámzó hervadást,
hantjaim porladó alkonnyá
neszült, bennem szült
magányán.