Ami gyöngyös cseppeket hagy maga mögött.
Ha te voltál a föld: én szerettem a rögöt,
S ha inni akartam, ajkad volt a kehely.
Úgy múljon hát minden, mint a mosolyok,
Ha utánuk nem könny, de nevetés fakad.
Megőriz majd téged minden tiltott gondolat,
S a sírva cirógatott, tétova félsorok.
És úgy múljon el minden, mint pirkadat,
A rosszat nem sötétség, fény űzi el.
De elveszni mindig, és mégis tűnni kell, szűnni kell!
Ha nevetsz, majd mindig halld meg hangomat.
6 hozzászólás
Édes-bús búcsú. Így kell szépen elengedni az embereket, dolgokat.
üdv/vaj
Csodálatosat alkottál kedves Miléna!
csak gratulálni tudok
üdv: András
Szép lett 🙂
Szép, szelíd gondolat, következetes rímképlet. Gratula!
Poppy
Szia Miléna!
Jó vers.Tetszenek a gondolataid.
Barátsággal:Ági
Nagyon szépen felépített vers, gratulálok!