Úgy szeretném…

bárcsak lenne erőm
megint énekelni,
dalom lerombolná
Jerikó falait,
s a rám hajló
tüskés bokrok ágait
bátran széthajtanám,
s a végtelenbe futó időt
testbe zárt lelkem
birtokba venné…

fa tövében megpihenne,
majd gombaként kinőne

és nyílna virág
dús-rét közepén,
ahol pillével
játszik a déli szél,
s a pára ködfátylából
felébred a Nap,
érezném,
ahogy szétszórja
ringókalász-mezőkre
a sugarakat…

és szeretném hinni,
hogy az illat bebújik
ismét a szavakba,
és újra színeket fest
az ecset
a hófehér papírra…

és mennyire örülnék,
ha azúrt kapna
szememben a kék,
amikor megérzem
az éledő hajnal
tisztán izzó erejét…