Úgy tudta, hogy árva,
Nincsen senkije.
Levelet írt anyja,
Könnyes a szeme.
Remeg a papír kezében,
Nem tud szólni sem.
Nem jön ki száján a kérdés:
Hazudtak nekem?
Ezer dolog kavarog,
Nem tudja, mit érez.
Nem tudja, mit gondoljon,
Hallgat, nem is kérdez.
Sokadszor olvassa a sorokat,
Mintha nem is neki szólna.
Mintha egy nagyon kegyetlen játék,
Egy rossz, ócska tréfa volna.
Fiatal arca meggyötört.
Ne zaklassa őt senki!
Hogy megbocsásson mindenért,
Ezt soha nem kérheti!
Ne kérje, hogy megbocsásson!
Ne kérje, hogy felejtse el!
Eldobta, mint holmi rongyot.
Nem bánhat így egy gyerekkel!
Az ő anyja, ki felnevelte,
Aki felkelt hozzá éjjel,
Aki aggódott, izgult érte,
Ezt mindenki fogadja el!
Az a másik csak idegen.
Megszülte, nem kellett neki.
Nem érez iránta semmit.
Semmit, már nem is gyűlöli.
4 hozzászólás
Különösen a negyedik rész…
nagyon reális!
Gratulálok:sailor
Köszönöm szépen.
Munkám során sok nevelőotthonban élő gyereket tanítottam, rengeteg hasonló sorssal találkoztam.
Hasonló volt a helyzet, de nem egyformán kezelték, természetesen.
Erzsi
Hány és hány ilyen van. A minap írta nekem valaki: "aki megbocsátani tud az nagy ember"
olykor nehéz, de jót tesz a léleknek. Persze nem ilyen egyszerű, de azért leírtam.
szeretettel-panka
KEDVES PANKA!
Igazad van, nem egyedi eset.
Munkám során én is találkoztam több hasonlóval.
Nem vagyunk egyformák, a megbocsájtáshoz idő kell, és, amíg eljutunk a megbocsájtásig, sok szenvedést kell megélnünk.
Köszönettel: Erzsi