Új holnap

Fátyol köntösben nyújtózó napkorong,
dédelgetett álom a tavasz, s a nyár.
Ködtakaró tágas börtönébe zár,
s mint rejtőzködő vad, lelkünk úgy bolyong.

Kimerített emléktár, jöjjön ’mi új
reményt terít minden asztalon s a bál
dalától részegült hév dönt s felzabál,
mert éj tornácán a perc más szelet fúj.

Tenyerembe gyűlt kortynyi, hideg harmat
tükrében ázom, léptem gyomtalan nyom,
s összekarolt fák alatt a szél hallgat.

Csendet álmodom, köröttem rozsdás lom,
terebélyes felhő már esőt vallat,
s úgy nő egy új holnap, hogy nem marad rom.