Tilos vagy és mulandó,
Egyszerű és halandó.
Talán erősnek látlak,
Még az is lehet,
Egy parányit várlak:
De az mindegy neked.
Tudom, hogy te is gondolsz rám,
Bár nem biztos: ez a belső vitám.
Hogy új erőt adtál, köszönöm neked,
S, hogy elfelejtesz, még megteheted;
De ha fogdámba zárlak, hát addig élsz,
Most még talán szerelmet remélsz,
De lakatot kapsz, melyet szívedre zárok,
Nincsenek többé hazug határok.
Még pár éjjelt, és nappalt kivárok,
Majd újabb képzelt szerelmet kívánok….
7 hozzászólás
Kedves fenyegetés…
Versed szép! 🙂
Köszi Dóri 🙂
Kedves Sziszi!
Versed, aranyos kedves, egészen jól kidolgozott, de a szerelem kategóriába kell rakni, elre valamikor a klub fel is hívta a figyelmünket, amúgy gratulálok, szép munka!
Üdv: Metal Koala
Köszönöm a hozzáaszólásod, kedves Attila. Egyelőre nem szóltak rám, így addig nem változtatom meg; de azért köszönöm az észrevételedet !
Üdv : Sziszi
Szia, aranyos vers. A külső, látszólagos "tömöttség" ellenére, valójában könnyed és kedves.
üdv.: Doreen
Kedves? 😀 míg az első ember mondta, addig nem szóltam semmit, de kezdek egyre jobban csodálkozni… érdekes, hogy mennyit számít a hangsúly amiben az ember felolvassa 🙂
Köszönöm a hozzászólásod, kedves Doreen! Legyen szép napod 🙂
szia
azért én érzem benne azt a kis agressziót is. azt a birtoklási vágyból kiinduló fenyegetőző rémes erőt…
amúgy tetszik.
üdv
Niké
u.i. a versekhez nem értek.