Ismerős az utca,
már jártam itt.
Ismerem színeit,
töréseit, zugait.
S bár hittem – többé
nem látom soha,
Ő mégsem válhat köddé;
s csak az ostoba
hinné még a mesét:
a rossz elvész örökre…
Nem így van ez.
Én emlékszem rögökre,
a láthatatlan gáncsra,
s ők sem feledték,
hogy rúgtunk egymásba.
Mint zsarnok mágnes,
húz vissza a múlt,
s én, a rozsdaporszemecske,
visszatáncolok egy percre –
az ismerős idegenbe.
Fázni rőt hevét,
hidegét izzadni,
lapos kőmosolyáért
forró szívem adni,
s meghalni ott,
hol mások születnek,
folyama lenni
az állandó szünetnek.
Hajh, a napfény sem élhet
árnyék nélkül.
A régi út soha,
csak az emlék szépül.
Mozdul a lábam –
menekülni innen!
Inkább jutni oda,
hol még semmi sincsen.
Hadd építsek én egy utcát!
Újat, tisztát, takarost.
Lennék egyetlenegy köve,
kin ezer lélek tapos.
Csak ezt ne lássam többé,
ezt az ismerőst…
Mert itt minden lépés
oly konokul sietős.
S amint lépek tétován,
a járda szegletén,
mind beljebb hatolok,
de úgy hatol belém
az emlékezés tőre.
Lelkem vére omlik,
s lecsorog a kőre.
Ismerős az utca,
már jártam itt.
Ismerem színeit,
töréseit, zugait.
Itt bántóak a hangok,
és fojtogat a füst.
Itt vas, korom terem,
nincs arany, ezüst.
Ez az én múltam…
Nem akarom látni!
Új utcát építek,
hogy legyen min járni!
Egy utcát, hol a hangok
lelket sem bántanak,
s hol nem fullad füstbe
a zsenge pirkadat.
Egy utcát, egy másikat –
egy újat, egy szépet.
Hol nem nézek majd hátra,
mikor egyet lépek.
26 hozzászólás
" A régi út soha,
csak az emlék szépül."
"Lelkem vére omlik,
s lecsorog a kőre."
Hát nekem nem csordogált, igazán nagyot puffant, s tán a felkavart por volt, mi torkom fojtogatta.
Kedves Andi!
Megtisztelő, hogy benéztél; örülök, hogy látlak.
Remélem jó értelemben puffant, s a por hamar elül. 🙂
Szeretettel: Laca 🙂
Kedves Sas! Ez egy nagyon nagy vers! Mind a formai elemeit tekintve, mind a tartalmit. Tartalom és forma egysége, amit tanultunk régen, itt megvalósul. Új utcát építene a költő a régi helyett, egy másikat, egy szépet. Értjük. Hány embernek ez az óhaja, sóhaja közülünk! Üdvözlettel: én
Kedves Bödön!
Nagyon örülök neked itt is; szavaidat köszönöm. Te mindig érted, én néha még magamat sem. 🙂
Örültem ittlétednek.
Üdvözlettel: Laca 🙂
Kedves Laca!
Nem találok megfelelő szavakat a dicséretre!
Egy kicst bele érzem magam abba az új utcába…ott elvarázsoltál!
Szeretettel gratulálok: Ica
Kedves Ilona!
Örülök, hogy olvastál itt, s hogy bele tudod érezni magad az új utcába. Látod? Jössz te még az én utcámba… 🙂
Szeretettel: Laca 🙂
Kedves Sas !
Nagyon szép ez a versed, lassan szavakat sem találok…
Egy óhaj, szerintem mindenkit megérint.
Szeretettel gratulálok : Zsu 🙂
Kedves Zsu!
Nagyon köszönöm szép, biztató szavaidat. Nagy dicséret attól, aki oly ékesen szól verseiben.
Örülök, hogy itt jártál.
Szeretettel: Laca 🙂
Ó, kedves Laca!
Milyen jól áll Neked a félszabad is…nagyon otthonosan mozogsz, sőt, azt hiszem, megtaláltad a formát, a hangod, Annyira szépen szól így is. komolyan írom: sok-sok magyar hazalátogatós-nosztalgiázós verset olvastam Illyéstől, Juhász Ferenctől, Baranyitól, Vácitól, melyek mind megejtően szépen, és hasonló szerkezettel bírnak, mint ez, de ez mindegyiken túltesz. A vers vége felé egyre erősebb a kontraszt a leírt külső világ, ill. a belső monológban felragyogó belső lélek között, hogy mered vállalni azt, hogy nem nosztalgiázol, nem vagy megejtő, megbocsájtó, nem azonosulsz, nem mész vissza regresszív, hanem újat szeretnél alkotni, új régi otthont, új világot. Igazi világteremtő, költő alkat vagy.
Hú, lenyűgözött itt minden. Ez költészet itt kérem!
gratulál: Grey
Kedves Grey!
Finom érzékkel rátapintasz mindig arra, mit nem könnyű megfogalmazni. "Újat szeretnél alkotni, új régi otthont, új világot" – mondod. S én ezt pontosan így érzem: "A régi út soha,
csak az emlék szépül." Amit már Andi is kiemelt.
Milyen nagyszerű, hogy itt vagytok, és inspiráltok, tovább, tovább!
Tisztelettel: Laca 🙂
Kedves László!
Álmodj, mert az álmod valóra válik.
Nagyon szépen köszönöm a soraidat.
Szeretettel: Szabolcs
Kedves Szabolcs!
Részben már valóra vált. Itt sok jót tanulok, és sok rosszat felejtek. Én köszönöm!
Üdvözlettel: Laca 🙂
Kedves László!
Milyen gyönyörűen foglaltad versformába… talán mindnyájuk álmát eme mélyreható elmélkedésedben:
"Új utcát építek,
hogy legyen min járni!
Egy utcát, hol a hangok
lelket sem bántanak,
s hol nem fullad füstbe
a zsenge pirkadat.
Egy utcát, egy másikat –
egy újat, egy szépet.
Hol nem nézek majd hátra,
mikor egyet lépek."
Mint mindnyájan érezzük, mások is erről álmodnak éppen most, ennek az évnek március havában,
csak éppen nem fejeztük ki olyan szépen, amint azt te e versedben.
Szeretettel gratulálok: Kat
Kedves Kata!
Öröm számomra, hogy megtisztelsz figyelmeddel, s hozzászólásaiddal gazdagítasz. Köszönöm szavaidat.
Szeretettel: Laca 🙂
Szia Laca! 🙂
Ezt a verset szerintem elsőként néztem ki magamnak, mert rám jutott az engedélyezés… 🙂
Csodás hidat emeltél múlt és jövő között. Nem véletlen, hogy Grey kiemelte, mert valóban értékes, érdemes minden gondolatát újra és újra átérezni. Hagytam magamnak időt. 🙂
Már a címnél asszociáltam, mert találkoztam már hasonló gondolatokkal.
Engedelmeddel, vagy anélkül, de mellékelem aLéb hasonló indíttatású versét:
http://iroklub.napvilag.net/iras/50830
Gondoltam, megmutatom, hogy utadon nem jársz egyedül. 🙂
Gyönyörű a versed, igazi csemege a költészet bőségesen terített asztalán.
Köszönöm, hogy találkozhattam vele. Csak óvatosan szemlélem, aztán megmutatom másoknak is, hogy érezzék, amint észrevétlenül a vérükbe csordogál a líra. 🙂
Szeretettel: Kankalin
Kedves Kankalin!
Mély megilletődéssel olvasom soraidat. Most nekem kellene időt hagynom magamnak, hogy értelmes, és a hozzászóláshoz illő választ tudjak írni… De…
Csak azt makogja bennem valami egyre: köszönöm, köszönöm, boldog vagyok…
Az ajánlott versnek utánanézek, mint ahogyan megrögzött tervem fölkutatni az itt feltöltött korábbi alkotásokat is.
Köszönöm megtisztelő figyelmedet.
Szeretettel: Laca 🙂
Laca, tetszett a versed, nagyon nagy és erős ívet fogtál, szépen vitted a párhuzamot külső és belső között, és az külön megfogott, ahogyan egyre határozottabban vittél az új megépítése felé, legyen ez belső, avagy külső. Néha bennem kicsit eltévedt a vers, de ez nem a te hibád, elvittek a beidéződő gondolatok, és a Kankalin által megidézett vers is. örömmel olvastalak.
aLéb
Kedves aLéb!
Megtisztelő, hogy meglátogattad versemet. Már-már kezdtem elégedett lenni vele – kiváltképp az észrevételek nyomán -, aztán elolvastam a tiédet, Kankalin ajánlására. Azt már ott leírtam, hogy a tiéd milyen hatást váltott ki belőlem. Ez a hatás azóta is tart.
Köszönöm, hogy eljöttél, s köszönöm megtisztelő véleményedet. 🙂
Üdvözlettel: Laca 🙂
Szia Laca! 🙂
Itt is elmondom, hogy mekkora öröm volt számomra, hogy e két vers találkozott bennem, aztán az alkotókban is, más szemszögből. Bár külön utakon jártok, az elképzelésben van valami közös, és ez a nagyszerű a költemények találkozásában.
Köszönöm az élményt! 🙂
Szeretettel: Kankalin
Kedves Kankalin!
Számomra a vers megszületése már önmagában is egy szép és értékekkel bíró kaland volt. Mégis itt kelt igazán életre, a Napvilágon. Hosszan sorolhatnám, mennyire fölvillanyoztak a szerzőtársak hozzászólásai, s milyen mélyen megérintett a Te asszociációs megélésed. Tovább vitted ezáltal ezt a szép kalandot bennem, és még gazdagabbá tettél. 🙂
Köszönet mindenért!
Szeretettel: Laca 🙂
Gratulálok versedhez Laca. Nem szaporitanám a szót, inkább elolvasom még jó párszor…üdvözöllek:b😊
Szervusz, Barna!
Örülök, hogy rátaláltál, s hogy tetszett is. S öröm számomra, hogy visszahív a vers.
Szeretettel: Laca 🙂
Kedves Laca!
Nagyon tetszik ez a versed. Főleg ahogy a második versszak "rozsdaporszemecskéje" visszatáncol az ellentétekkel teli múltba. A rögök láthatatlan gáncsa Radnóti "Nem tudhatom"-ját juttatja eszembe.
De a vers egész hangulata is számomra olyan…olyan…nem tudhatom! 🙂
Barátsággal: dodesz
Tiszteletem, Dodesz!
Örömömre szolgál, hogy tetszik a vers, s hogy találtál benne "kedvenc" részt is. Bár témájában szöges ellentéte Radnóti "Nem tudhatom"-jának, de a hangulata – ahogyan mondod – talán valóban hasonló. Erre még nem is gondoltam. Érdekes meglátás.
Üdvözlettel: Laca 🙂
Kedves Laca
Az ember szeretne mindig valami jobbat, szebbet. S ha megtalálja, előjön a múlt, ami fogva tartja – az emlékezet. Biztos, hogy jobb lenne az "álmod" ?
Jó vers, modern, jó rímelés, tetszik.
üdv
– i –
Kedves Imre!
Köszönöm megtisztelő figyelmedet, örülök, hogy tetszik a vers. Hogy jobb lenn-e az álmunk? … Talán egy olyan álomban, amelyből nem kell fölébredni.
Üdv: Laca 🙂