Csodálom én az alkony fényeit,
hűs, finom árnyakat a bokrokon.
Ha fáradtan a Nap alábukik,
talán csak szédül ő, úgy gondolom.
Pihenni küld bárkit ki roskatag,
míg éj bocsát reá szép álmokat.
A fáradt természet ellankadó,
hársnak mély illata meglátogat.
A fájó szív nyugalomra lelhet,
halk vigaszt talál még a könnyező.
Megsimogat lombnak bársony árnya,
illatot lehel rád a zöld mező.
Mint jó anya, véd kicsiny gyermeket
csillagos palásttal már eltakar.
A déli szél egy dalt dúdol neked,
a legszebb álom is tiéd hamar.
Felébredsz majd, s hajnal rózsa ujja
simítja arcodat, a Nap ragyog.
Előtted nyílik ím már új idő
és itt az élők újra boldogok!
3 hozzászólás
KÖLTÉSZET.
Gyönyörűszép. Tájlíra, lélek-líra, természet, gyakorlatilag minden benne van.
Én mindig csodálattal olvasom verseidet. Ez az írásod olyan áhitatos számomra. Csendes, szendergős, szép!
Szeretettel:Marietta
Az "alkony fényei" szép verseket csalogatnak ki a " fájó szívből".
Szeretettel
mesako