A távolság , ami falat épített közénk ,
Megbénította nyelvemet , nincs helye
Beszédnek többé , meglepetés e némaság,
Itt vagyok egyedül két lépésre tőled
Nem látsz és nem hallassz engem .
Félek így magányosan , csendben ,
Mélységes sötétben várok. …
Felbomlottak bennem elvetélt szavak,
mint eljegelt gyulladások megfagytak,
szétoszlottak lelkemben, megkövültek,
hétrét görnyedve hordoztam őket, ám
mint begyűlő darázscsípés
felduzzadtak bennem a szavak,
mit tegyek, hisz szétszakítanak.
Mint megkelt tészták alacsony vájdlingból
túlcsordulnak megnyíló szájam szélén,
mint vér buggyan ki a fogak résén
lecsöppennek vibráló ujjaimon
mint túlérett őszibarackok és
szétfolynak ezen a papíron, elöntik
mint megáradt vizek törnek át gátakat
megkapart sebek ha fölfakadnak
bennem a szavak megdagadtak
mit tehetnék, szétfeszítenek…
elindulnék, hogy megkeresselek.
2 hozzászólás
Nagyon átérzem a versed. Szépek, kifejezőek a képeid.
Nagyon szépen köszönöm, jól esik nagyon !