Előttünk épült az Undor szobra.
Szemünk láttára nőtt ki a földből.
Próbáltunk nem venni róla tudomást,
igyekeztünk letagadni a tényeket,
mintha látomás volna, s nem velünk történne.
El akartuk hinni, hogy nincs hozzá közünk,
nem vállaltuk a bűnrészességet,
mintha egy külön világból jönnénk,
ahol nincs bűn, csak hit és szeretet,
holott mi vagyunk a legnagyobb bűnösök!
Nem tudni, pontosan mikor kezdődött.
Vakon sétáltunk fel s alá.
Közöttünk emberek tiltakoztak,
vagy inkább lármásan gőgicséltek,
talán tudták már, minden összeomlik.
Mi is felemeltük a hangunkat,
de csak egészen mellékesen,
hisz nem hittük soha, hogy igaz,
úgy gondoltuk, ez nem történhet meg.
Folyton kicsinyítettük a szégyent,
mely bekebelezett s felfalt bennünket.
Ma fájó hassal, hányingerrel járunk.
Öklendezve nézünk a szoborra.
Tökéletes alak, szinte remekmű;
arányos lábak és kezek,
mosolygó s makulátlan arc…
Mégis valami undorító rajta!
Közelebb lépünk, mintha csak tükörbe bámulnánk:
Ó, minő megdöbbenés,
mily fájdalmas és aljas szembesülés!
A borzasztó látványtól elakad a szavunk,
hiszen az Undor mi magunk vagyunk!
7 hozzászólás
Olykor nem vagyunk túl büszkék magunkra ez kétségtelen, de valahogy mindig megbocsátunk.
Ez kemény.A tények is kemények.Jó lett volna ha részletezed a bűnöket.
A szégyen a bűntudat már nem olyan mint régen szerintem.
Tökéletesség már a mesében sincs.Az élet okoz meglepetéseket mindig.
Talán másnak könnyebb megbocsátani mint magunknak.Persze vannak extrém kivételes helyzetek.Ez az én véleményem.
Üdv:Ági
Szia Ági!
A bűnöket kár részletezni, mindenki ismeri az okokat, erkölcsileg miért süllyedt ilyen mélyre a világ.
Ennek jeleit magamon, a családomon é környezetemen is érzékelem.
A legsúlyosabb bűn talán a közöny és az álszentség.
Mikor valaki annyira közönyös, hogy a saját ablakánál nem lát messzebbre, vagy olyan álszent, hogy önmagát különbnek tartja a többinél, ezért érzéketlen velük szemben.
Köszönöm.
Üdv.:Tamás
Megragadott egy gondolatod: az UNDOR mi magunk vagyunk – hát ebben igazat adok…
már sokat töprengtem , mit jelent ez a fogalom, most megvilágítottad nekem egyik meghatározó – mondjuk a lelki – oldalát.
Lehet persze testileg is undorodni , például látványtól, szagoktól, de legjobban személyektől
egyetértek veled.
üdv. Karolina
Szia szusi!
Én is a megbocsátás és a megértés híve vagyok. nem csak másokkal, magunkkal szemben.
Ennek ellenére én azt tapasztalom, hogy a legtöbb ember a mások bűneit kristálytisztán látja, a sajátját pedig hajlamos lekicsinyíteni, vagy tudomást sem akar venni róla.
A legkönnyebb mást hibáztatni és a bűnbakot keresni, amikor a környezetünkben valami negatív változás következik be. Ezt magamon is észrevettem.
Sok ember ledobja magáról a felelősséget, holott mindenki felelős mindenért és csak közös megoldás létezik.
A gyanúsítgatás, a siránkozás és az önsajnálat semmit nem használnak, helyre kell hozni, amit elrontottunk.
Köszönöm a hozzászólást és az értékelésed.
üdv.:Tamás
Kár, hogy engem nem méltattál válaszra, érdekelt volna.
üdv. Karolina
Szia Karolina!
Természetesen nem hagytam figyelmen kívül a hozzászólásodat.
nem tudtam azonnal válaszolni rá, ezért elnézést kérek. Nem volt szándékos.
Az Undort nem is annyira az emberre, hanem bizonyos tulajdonságokra és magatartásra értem. A világ erkölcsi értelemben egyre jobban süllyed, és ez sajnos a legtöbb emberen érződik.
Az Undor azért veszélyes, mert nem mindig undorító és visszataszító formában jelenik meg.
Gyakran vonzó, sőt csábító ravaszsággal adja el termékeit: az ízléstelenséget, a hazugságot, az igénytelenséget, az erőszakot, az értékek nélküli életet stb.
Ezért fontos, hogy mindenkinek helyén legyen az önkontrollja és egészséges értékítélettel rendelkezzen.
Az Undor szobra egyre csak növekszik előttünk és lassan minden fényt eltakar.
A közönyös ember pedig gyakorlatilag részt vesz az építésben.
Köszönöm szépen kedves hozzászólásod.
Üdv.:Tamás