Holnap hóhéra a mának,
szakadt vérvörös palástnak,
csuklyáját fejébe húzva,
véget vet a dohos múltnak.
Tombolnak a vándorszelek,
de én fogom a kezedet,
Megyek veled messzi tájra,
hova kívánkozik lábad.
Nemzetiszín szalag feszül,
a térképen, ma keresztül,
szimbólumok sokasága
borul rá a kis országra,
magyar ember a világba,
büszkén gondol Hazájára.
6 hozzászólás
Szép megemlékezés Edit !
Szeretettel olvastalak: Zsu
Köszönöm, Zsu!
Edit
Kedves Edit!
Szép, tiszteletet ébresztő vers; tetszéssel olvastam.
Szeretettel: Laca 🙂
Köszönöm, Laca!
Edit
" szimbólumok sokasága
borul rá a kis országra,"
talán túl sok is 🙂
hagynák meg inkább a szimbólumokat a hitnek és a szimbolista lírikusoknak. 🙂
grat Grey
Igen. Köszönöm, Grey! Edit