Idegen érzés indája fojt,
szememben máglyát rak a harag.
Üres házban egy napraforgó
eszeveszetten forog egymaga,
koromfeketére bomlott szirma
szállong, s a halált hozó zűrzavar.
Hanyatt dőlt az udvaron a kút,
rejtett sok családi háborút.
Ennyi lenne benne egy élet
elapadt vizében a fájdalom?
Asztráltest lebeg a pillanatban,
rémálom borzas hajnalon.
Porlad a gondolat lassan,
fények és árnyak sóhaja.
4 hozzászólás
Szia oroszlán! 🙂
Gyakran elvarázsolnak verseid, mert mindig van elég mondanivalójuk, képeiddel pedig úgy operálsz, hogy nem csak a szem, hanem a lélek által is megjelennek. Jó időzni gondolataiddal még akkor is, ha most éppen mulandóságot sugallnak.
Az első sor végén szerintem talán a "fojt" szót akartad írni, később a "vizében"-t pedig így.
Borzongató itt minden gondolat, eltaláltál, már megint.
Nagyon tetszik, ahogy írsz és szólsz. Kivételes csemegét tálalsz az irodalomkedvelőnek. 🙂
Szeretettel: Kankalin
Kedves Kankalin!
Mindig öröm tölt el, ha olvasol. Köszönöm, hogy kedveled a verseimet, megtisztelsz vele. Erőt ad az elismerés.
Az helyesírási hiba, amit észrevettél, alkalomadtán javítom, de most így marad, mert ha leveszem, későn kerül vissza, így is napokba kerül, hogy felkerüljön a versem.
Üdvözöllek szeretettel: Ica
Remek képeket, metaforákat használsz. Szinte látom magam előtt az elhagyott házat amint az enyészeté lesz… Lélekfájdító gondolatokat ébreszt, hiszen mindannyiunknak van valahol egy ilyen elhagyott háza… Nagyon-nagyon jó a versed, drága Ica.
Szeretettel!
Ida
Köszönöm kedves Ida! csak most vettem észre a h.szólásodat.
Sajnos és nagyon szomorú így szembesülni az elmúlással.
Szeretettel láttalak: Ica