„Hozzám már hűtlenek lettek a szavak.”
Láthatatlan kéz emelt elém,
Láthatatlan falat.
Hol van már az az őszinte ügyesség?
Odalett, immár végleg belém
Szakadt az üresség.
Én csak írni vágytam, versbe önteni,
Amit érzek. És ezt is tevém!
Szerettem költeni!
De mit tegyek érzés és ihlet nélkül?
Velük együtt szálltam volna én…
Itt maradtam végül
Utolsóként majd szívem is megtagad,
És testemben már csak – tudom én –
Árva lelkem marad.
14 hozzászólás
Ha az ihlet nélküli percek ilyen sorokat szülnek, akkor az “őszinte ügyesség” még nem hagyott el.
már lassan 3 hete alig írtam… 🙁 nem tom mi lehet, talán a meleg. Meg azt hiszem ellustultam a nyári szünetben!
Köszi, hogy olvastad, vaj! 🙂
Hát ha ezt jelenti az üresség… egy ilyen verset!
Egyébként van úgy, hogy nem jön semmi ihlet. Most én is így érzek. Elkezdtem regényemet, de nem haladok vele. Egyszerűen semmi sem megy. Majd lesz jobb is.
Neked viszont ehhez a vershez gratulálok!
Köszi, Mishu!
Sok sikert és kitartást a regényedhez!
Tetszik a vers, jó a forma, és a rímek is egyránt.
de ez így van, az ember nem mindíg tud költeni, hagyni kell hogy akkor írjunk mikor itt van rá az idő. ehez kapcsolódik a nektek szól c. versem egy része.
“S tudom már a leckét,
hogy nyugodtnak kell lennem,
s hagyni kell hogy akkor költsek
ha megérett már bennem.
Mikor megérett már bennem,
a vágy hogy újra írjak,
s a hangulattól eltelve
egy újabb verset sírjak”
hát igen, ismerős az érzés……
Üdv, újra sanna! 🙂
Legyen igazad, és köszi a hozzászólást! 🙂
Úgy volt, és lesz is, ha újra hasonló időszakom lenne… 🙂 Bár kezdem belátni, hogy az ilyen szakaszok talán természetes részei az írásnak…
Köszi, hogy olvastad, és a véleményt is.
huhh… bennem is sokszor visszhangzik Babits sora. túl sokszor vették már el ihletem, mások meg visszahozzák. én se írok mindennap. és? árva lelked az, ami kitölti az ürességet, meglásd, te csak írjál és őszintén költsél tovább:)
barátsággal:)
leginkább azért örültem, mert nevén nevezted a dolgot, és így már biztos lehetek benne, hogy valakinek ismerős az első sor! 🙂 Ennek nagyon örülök, Babits a kedvencem! 🙂 És köszönöm a bíiztatást, neked is sok sikert és verset! 🙂
üdv
Arnodre
leginkább azért örültem, mert nevén nevezted a dolgot, és így már biztos lehetek benne, hogy valakinek ismerős az első sor! 🙂 Ennek nagyon örülök, Babits a kedvencem! 🙂 És köszönöm a bíiztatást, neked is sok sikert és verset! 🙂
üdv
Arnodre
Szia.
Vélemények különböznek, Babitsot annyira nem szeretem, de Jónás imája (főleg az első néhány sor, melyek közt, ugye, ott van az is, amit te idéztél) minden olvasásnál újra szívenüt, ismerve a hátteret is, a gégemetszés utáni (átmeneti) némaságot, a legnagyobb szerencsétlenséget, ami dalnokot érhet.
Valami egészen hasonló szorítást érzek a te versednél is. Nagyon szép. Fájdalmasan szép. Legjobban az “immár végleg belém/ Szakadt az üresség” fogott meg. És ügyes a rímeltetés is.
Üdv:
Zsázsa
Köszönöm, Zsázsa! 🙂
Köszönöm, Aysa!
megfontolandók a soriad… 🙂 habár azt hiszem, ihlettel sokkal könnyebb, és mégis csak úgy születnek az igazán szép versek! 🙂
üdv
Arnodre
nahát…fura, hogy mennyi vers születik arról, hogy nem születnek versek.
és milyen jól sikerül némelyik- többek között ez is- grat.
Nola