Üveges tekintet a semmibe vész
Elveszett hit, mely nem hoz több reményt.
Fájó üresség, csend, és félhomály
Őrült félelemmel, párosul a magány.
Zárt ajtó mögött, reszketve lapítok
Magányos szívem zörejét hallom.
Állok az ablaknál, s várok rá!
Érzem, hogy nem jön el soha többé már!
Az esti szürkületben, a holdfényét nézem
Felvillan előttem, letűnt életem.
Rémisztő sötét van! Fényt nem látok!
Hol vagytok most, régi barátok!
Kell nekem valaki, aki átölel!
Egy gyengéd kéz, mely vállamon megpihen
Egy csillogó szempár, mely csak rám figyel,
Egy baráti hang, mely innen kivezet!
De nem jő a kéz, mely segíthet nekem.
A sötétben ülök, fázom, és elvesztem!
Üvöltök a csendben; kérlek, segíts nekem!
De minden hiába, csak a szél zúgása felel!
Gondolkodom nagyon; élni így érdemes?
Ha én nem lennék, könnyebb lenne neked!
Bánatcsipkéből vert könnyfátyol szememen,
Egy végső sóhajjal, a nagy útra kelek.
4 hozzászólás
Szia!
Fájdalommal átitatott, szép vers.
Szeretettel: Rozália
Szia!
A téma nem rossz, de nekem valamiért a megfogalmazása "élettelen". Ne haragudj, hogy ezt mondom, ettől függetlenül csodás a versed, és érdemes volt elolvasni. Grat!
Réka
Kedves Anikó!
nekem a versed egyáltalán nem tünt "élettelennek",inkább az nem tetszik benne, hogy ilyen gondolatok vannak benne, mint az utolsó sor. Gondolj inkább arra amit Francois Garagnon ítr egyij idézetében:
"Tudod, kerültem már nagyon elkeseredett állapotba. Nos, arra jöttem rá, hogy semmi mással, csak a mosoly aranysugarával tudom szétoszlatni a bensőmben lebegő ködöt. Erre azt fogod mondani: nehéz mosolyogni, ha az ember boldogtalan. Ez így is lenne, de a mosolyt tanulni kell. És hamar rájössz, hogy sokkal nehezebb boldogtalannak lenni, ha mosolyogsz."
Ez igazm ert én magamon próbáltam ki, és használt.
üdv Tóni
Szia!
KÖszi az élményt!
Zsolt