Nehéz járni oly utakon,
eltévedni könnyű nagyon,
visszajutni lehet vakon…
és én mégis körüljárom,
fáradtságom nem sajnálom,
azt az időt megérhetem,
mikor hívők jönnek értem…
majd ők velem imádkoznak
vándorolnak tömött sorban,
addig esdnek az egekig,
amíg megszánnak mindenkit.
8 hozzászólás
Kedves Kata!
… igen, megérheted!
Tele a versed keserűséggel, értem, s érzem, hogy miért… együtt érzek Veled!
Szeretettel
Ida
Kedves Ida!
Jól gondolod. Mostanában valóban, nem sok örömmel ajándékoztak meg Odafentről. Köszönöm együttérzésedet.
Szeretettel: Kata
Drága Katám!
Valahogy ez szomorkás lett. A hívők mikor "vándorolnak tömött sorban ". Mi ez, nem igazán értem? Remélem holnap szebb napod lesz és az út is szép lesz előtted.A vers jó nagyon mert gondolkodásra késztet.
Szeretettel ölellek:Vali
Kedves Valika!
A "hívők" alatt én igaz-szívű embereket, kedves embereket, jó barátokat értettem – egyben, de ennyit nem lehet ilyen rövid versben tömöríteni. S a vers valóban szomorú, olyan, mint mostanában az egész életem…
Szeretettel: Kata
Kedves Kata !
Tudom nem vigasz, de ez a vers mindenképpen egy kis leheletnyi mosolyt csalt az arcomra.
Tudod mért? Azért mert minden szomorúsága ellenére kiéreztem belőle amit már én is sokszor átéltem. Hajlamos vagyok/ már egyre ritkábban/ magamat sajnálni. ilyenkor döbbenek rá ,
nincs aki megszánjon, magamnak kell a helyzetemet megoldanom és ilyenkor ki is mondom magamnak, ejnye-ejnye már megint azért rossz a kedvem mert magamat sajnálom !
No ebből elég-mondom s mit teszek ? AZT TESZEM AMIT TE A VERSED ELSŐ NÉGY SORÁBAN MEGÍRTÁL.
Ez az az állapot ami kisegíti az embert a bajból. Szeretem ahogyan tömör, mondanivalóddal a tudtunkra adod érzéseidet.
Szeretettel gratulálok, festnzenir.
Lehet, igazad van. Nem nekem való a búslakodás, szomorúság. hiszen annyi minden ért már életem során, s mindig elmúltak a gondok. Egy versidézet volt a mottóm, ami mindig kisegtett a mélységből. Most is nagyon rám fér a segítség. Jó lenne, ha már látnám, hogy virrad a sötét.
Valahogy megvigasztalódtam olvasva a véleményed.
Köszönöm, hogy segítettél fenyitni a szemem.
Szeretettel: Kata
Bennünk van ez Kata, csak néha hagyjuk felülkerekedni magunkban a szomorúságot és sajnos annak nagyobb hatalma van mint a jókedvünknek. Biztosan te is érezted már,a vidámság a jókedv hamar elszáll. Nem tudni miért, de sokkal jobban meg kell küzdenünk annak a fenntartására, míg a bánatot dédelgetjük, jól esik visszaidéznünk, hogy jól kisírhassuk magunkat. Szerintem arra jó, hogy elgyengüljünk, és ezzel utánpótlást szerezzünk magunknak az érzékenységünkhöz, a meghatódáshoz, azért, hogy ne legyünk, keményszívűek. Másképpen hogyan is érthetnénk meg emberi sorsokat, hogyan tanulhatnánk egymástól.
Szerintem sem a vidámságot, sem a szomorúságot nem volna szabad túlzásba vinnünk, de még nem találkoztam olyan emberrel aki egyensúlyba tudná tartani ezt a két érzést.
Kérlek ne vedd rossz néven, hogy nem tudtam tömören kifejezni magam, bár igyekeztem,
Szeretettel, Zsófi
Kedves Zsófi!
Már hogy vehetném rossz néven részletes elemzésedet, örülök, hogy kifejezted gondolataidat, amelyek – bizony, a valóságot fedik. A fájdalmak, a kellemetlen érzések sokkal jobban hatalmukba tartják a embert, mint az örömök, amelyeket természetesnek tartunk, mint az ellentéte nem is lehet természetes számunkra.
Közönöm, hogy elmondtad rövid versem olvsta után előjött gondolataidat.
Szeretettel: Kata