Lapozgatok egy szép, nagy prospektust. A képzeletem szárnyra kél.
Úgy utazom, hogy egy fillért sem fizetek ezekért az utakért.
Gondolatban fogom a bőröndöm és hipp-hopp, máris ott vagyok,
ahová elcsábítanak ezek a szépséges ajánlatok!
Nem kerül pénzbe, mégis kényelmesen utazom,
miközben e sorokat a papírra róvom.
Nincs menetrend, nem kések le semmit sem.
Így utazom szárazföldön, levegőben, tengeren!
Ja, és ez igy egy döntő szempont:
az anyagiak megléte sem gond.
A szárnyaló képzelet még ingyen van,
hiszen így utazom egymagamban!
Nem kell hordár, csomagot sem cipelek.
Nem lökdösnek a tolakodó emberek.
Mégis utazok, sőt, nagyon jól utazom
a kiválasztott és elképzelt utamon.
Mindenhová pontosan érkezem. Nincsen semmi izgalom,
hiszen nem zavar sehol sem a nagyon nagy forgalom.
Az én fejemben zajlanak le ezek a nagyon nagy utak,
miközben a nejem így szól: – Fejezd be az írást! Vacsora!
Ébredezve meredek rá a papírra, mivel írás közben elaludtam
és álmomban a prospektusom hatására sok-sok szép helyen megfordultam.
Felkeltem az íróasztalomtól és mivel a gyomrom kordult, ezért menten
a konyhánkba e hatásra és a kedves hívogatásra vacsorázni mentem!
1 hozzászólás
Nagyon jól és érdekesen írod le képzeletbeli utazásodat. Azonban a vers formájával kapcsolatban gondom akadt. Se nem igazi versforma, s ezért inkább prózaversként jobb lett volna föltenned, azért nyitották meg ezt a lehetőséget is.
Kár, hogy nem követed a hagyományos versformákat, mert érzéked van a versíráshoz.
Üdvözlettel: Kata