kincset keresni indulok
talán vár rám egy nagy titok
keresem az utat melyre lépni kell
fájó szívvel menni el
lehet utolsó alkonyom
s majd egy kő lesz a vánkosom
fogom kezed könnyem törölgetem
óra szomorú perc mind rohannak
megnyílik az Égi ablak
Angyal szólít s elvesztek egy
Csillagot
melynek fénye szívemben örökké
Ragyog
Útban hazafelé
By Deák Éva
7 hozzászólás
Kedves Éva!
Mennyire szomorú hangulatot ont ez a versed. Egy fájó visszaemlékezés és az elmúlás érzése vegyítve. Valahogy olyan hidegnek érzem a világot, ha ezt a verset olvasom. Szépen fejezted ki magad, gratulálok a vershez! Üdv. Szilvi
Nagyon szomorú a versed, Évikém! Nagy bánat lehetett, amikor ezek a kétségbeesett gondolatok jutottak eszedbe.
Szeretettel: Kata
Kedves Évi!
Az a csillag hadd ragyogjon még sokáig, feledd a szomorúságod.
Szeretettel olvastalak: Ica
Kedves Angyalka! Az elmúlás gondolata mindig hidegséggel tölti el lelkünket. Bácsikám feleségéhez íródott. Köszönöm soraid. Szeretettel Éva
Kata! Az "útban hazafelé" mindig szomorú! Ölel Éva
Kedves Icu! Sajnos a nagybátyám súlyos beteg és feleségéhez írtam soraim. Köszönöm látogatásod! Szeretettel Éva
Kedves Éva !
Nagyon szomorú a versed, remélem már te jobban vagy, s nemsokára ujra köztünk:)
szeretettel olvastalak: Zsu