Négykézláb, véresre rúzsozott ajkak
meztelen szavainak hangtalan özönében,
Hold-küldte fényben állva rettegőn,
fagyott magányfalak vakablakainak börtönében,
törött hegedű szakadt húrjait pengetve,
céltalanul, méltatlanok kegyéért esengve
bolyongok, mint aki valamit keres.
S az utamba eső tükrök súgják:
szeress, szeress, szeress!
6 hozzászólás
Nem most olvasom először, de még mindig nagyon bejön! Komolyan, irigyellek, hogy ilyeneket tudsz írni! 🙂
Jé!
Már fent is van???
Köszönöm irigy szavaidat!:)))))))))))
Én sem tudtam róla, hogy tudok ilyet!:)
Az utunkba eső tükrök,azok megmutatják hol járunk ,hol tartunk.Ha látod mit súgnak,tedd azt, szeress! Elgondolkodtató mély gondolatokat hordoz a versed.Gratulálok.
Szeretettel üdv:hova
Kedves hova!
Mert egy kicsit elgondolkodtam.
Lehet, hogy azok a tükrök általában a szeretésre buzdítanak, de az is lehet, hogy azt sugallják, szeressem önmagamat!:) Mivel a tükörből én bámészkodom kifelé!:)))
Köszönöm, hogy nálam jártál,
üdv:dodesz
Én is azt tudom mondani: szeress….Megrázóan életszagú…
Kedves Éva!
Rendben, szeretlek!:)
Különben nem lennél itt az egyik kedvencem!:)
Barátsággal:dodesz