Most zuhog az eső,
és kopog az ablakon.
Szétnézek még egyszer,
ez utolsó hajnalom.
Rám bízták életed,
s én hagytam elveszni,
tegnap még öleltél,
most jó lenne feledni.
Ez tehát a vége,
könnyem már elfogyott.
Szívemben üresség,
mert szerelmed elhagyott.
Hiába harcoltam
a végtelen évekért,
elveszett, s mennem kell
holnap már másfelé.
4 hozzászólás
Út végen mindig kiég az emberből valami,s aztán kezdődnek újabb ösvények.Az elmúlt csaták,mégha olykor vesztes harcokról hagytak gyógyúlni nem akaró sebeket,akkor is megedettek! Nem lehet lerogyni!Nem szabad kiszáradni,gyűjteni kell még más…könnyeket.
Kedves gyogyo!
Először is: nagyon örülök, hogy olvastál! A szavaid nagyon mélyre hatottak! És milyen igazad van! Köszönöm!
Egy öszinte ,tiszta sóhaj ,nagyon szép vers.
Nagyon köszönöm, hogy olvastál! Örülök, ha tetszett! 🙂