Ne sírjatok, hogy elmentem,
mert hívtak kosza fellegek.
A szürke felhők közt fény dereng,
intenék még, de nem lehet.
Az idő áll, a föld temet,
csendre törte szívemet,
és nyugodni várja testemet.
Ne sírjatok, vissza nem érkezem,
sodor a folyó, és a mély meder,
elnyeli a szél minden léptemet,
és az ég küldte eső cseppeket.
Jönnék felétek, de nem lehet,
vártak kósza fellegek,
a szürke felhők közt fény dereng.
Ne sírjatok, hisz nem lehet.
Szívem hangja majd visszacseng,
szavam ha volt, már másként zeng.
Fentről az esőcsepp is útra kel.
A minden repíti, majd megpihen.
Ne sírjatok, hisz úgy ölel.
Csak vesztett csatám az idővel,
57 év éltemmel szárnyra kelt.
Ne sírjatok, hisz így volt ez.
A sír hideg, de nézzetek fel.
A szürke fellegek közt fény dereng.
Ne sírjatok, hisz úgy ölel,
hogy én most újra álmodom,
hogy veletek voltam áldhatom.
Drága szeretteim
ne sírjatok… ne sírjatok…
(Sógorom búcsúztatójára, sírjánál elszavalva 2014.)