Kivántalak!
Mint éhező a húst, finomra sültet!
Esőt ha vár, ki fát a porba ültet!
Ahogy a gyógyuló, kiván sebére írt,
vagy írni már tudó, husos, fehér papírt!
Miért
vizsgáltam képet, kellemedről?
Hisz most se bírok el-
szakadni szellemedtől!
Minek olvastam oly
mélységesen beléd?!
Most lökhetem valóm,
így,
meztelen
eléd!
Neked zenél
ez átkozott-merész, vad dolgozat
s hogy nem szakad le rám a boltozat?!
Hiszen úgy jönnek-mennek estelek,
hogy téged még csak meg se lestelek,
pedig,
minden nap úgy hunyom szemem le,
mint aki úgy, de úgy
beléd van részegedve.
Elhittelek!
Hogy végre éltet adj nekem!
Hogy megfeszülj keresztemen!
Hogy én,
előtted térdelő alak,
egy élten át
imádjalak!!!
10 hozzászólás
Ezt a verset azért írtad, amire én gondolok?- Vagy csak úgy jött, mert eléggé depis, szomorú, elhagyatott vagy benne…
Egyébként nekem tetszik, jó lett, az esetleges körülményektől függetlenül.
Fel a fejjel! Üdv.: Doreen
Köszi szépen Doreen!
Tudom,
csak anyáskodva simogatod a buksimat.
De azé’ jól esik..
Haverok vagyunk, nem? Még akkor is, ha ez nem mindig látszik…:)
de. (nem kell látszania)
A szenvedélye hasonlít az én verseimre 🙂
Tetszik!
Köszönöm Catti! 🙂
Szia!
Nagyon szép és kifejező ez a versed, hasonlót már én is éreztem, így teljesen áttudtam élni soraidat.Csak gratulálni tudok hozzá!
Üdvözlettel:
Erika
Köszönöm szépen. (Azért lehetne szebb is ez a vers.)
Csak most jutottam odáig, hogy olvassalak… Hát mit mondjak?
A szerelem….. a testi vágy.. Csodálatosan köszön vissza a versből.
Csak gratulálni tudok. Nagyon tehetséges vagy.