Ó, Uram, én már rég nem nyújtózkodom,
s elférek bármi' kurta takaró alatt.
Jövő nem aggaszt, míg jut néhány falat,
beérem a mával is itt, a betonon.
Engem ne félts, velem jóban van a tél,
s vigyáznak rám a szociális angyalok.
Őket szánd, kikre a magány ráfagyott,
pedig volt holnapjuk és felettük fedél.
Értük sírj, ott, a fűtetlen szobákban,
kiknek soha többé nem fáj a január.
Mondd, Uram, ki segítsen rajtuk, ha már
Te sem találsz rájuk kicsivel korábban?
15 hozzászólás
Igen, ez a csodálatos vers is a hidegről szól… csak egy másik nézőpontból. Nagyon szeretem olvasni az igényes verseidet! 🙂
Nagyon tetszik!
Gratulálok: Wolf
Neti, ez már megint döbbenetes! Hogy mennyire más szemszögből tudod láttatni a témát! Remek lett, és a rímképlet se szokványos, nagyon szép megoldás, bárcsak én is tudnék ilyet!
Gratula. Poppy
Csodálatos vers, egyben borzongató is.
Szeretettel: Rozália
Kedves barackvirág, ennek nagyon örülök 🙂 Köszönöm!
Köszönöm, kedves Wolf!
Kedves Poppy, nagyon köszönöm 🙂 Neked se lehet okod panaszra – már ami a külön megjegyzésedet illeti 🙂
Nagyon köszönöm, kedves Rozália!
Gyönyrű, mint mindig. Igényes, mint mindig, Együttérző,… Te egy ritka csodálatos ember vagy.Ez látszik a verseidben is. Szeretettel Era
Kedves druszám, semmi csodálatos nincs bennem. Ezek a gondolatok minden jóérzésű emberben ott vannak – benned is 🙂 Köszönöm szépen 🙂
Megrázó és igaz. Különösen a második versszak tetszik… Döbbenetes, ahogy a hajléktalan a fedél alatt megfagyottakért imádkozik. Bár ne kellene ilyen verseket írni!
No igen, bár ne kéne – elég szomorú, hogy már ilyesmiről is kell írni. Köszönöm, kedves Gounoda!
Nagyon szép vers és technikailag is jó. Üdv: Gergő
Nagyon köszönöm, Gergő, örülök az elismerésednek!
Erika
Fájdalmas, amiről ez a csodálatosan megírt vers szól.
Köszönöm, hogy olvashattalak.