Ha porszem szakad,
csak apró cafat,
halálos iramban
fújja a szél.
Tengődöm lassan,
ver szívem halkan,
rövid a létem,
bús csatatér.
Ha édes méz
csorran,
felfalom gyorsan,
nektárom issza,
bús csatatér.
Lángol a lelkem,
keserves esten,
leverten fekszem,
bús csatatér.
Kísértet létem,
néz át egy résen,
homályos, részeg,
bús csatatér.
Átkozott angyal,
itt hagyott tavaly,
szárny csapott, hanggal,
bús csatatér.
Kattogó aggyal,
kongat a nappal,
langy kifli vajjal,
új csatatér.
2 hozzászólás
Kedves Edit!
Sajnos a metaforák, szimbólumok, és elvont képi megjelenítése a hangulatoknak a költeményekben nem igazán az én asztalom. Nem mondanám, hogy a versed minden gondolatát értem, de ennek a versednek a képeiből én úgy érzem, hogy az egész életed egy "vad álom", egy "bús csatatér".
Judit
Kedves Judit!
Köszönöm, hogy időt szakítottál versem elolvasására és kommentelted is.
Hálás vagyok a megtisztelő csillagokért.
Megértelek. Ez az írás pillanatnyi hangulati élményből keletkezett.
Egy barátom a következőket írta hozzá közösségi oldalamon: A csatatatér azért van, hogy megsebesüljünk, elessünk, keserűek legyünk…aztán felálljunk és vívjunk tovább.
Annyival kiegészíteném, hogy a harcot akár a szeretet eszközével is " vívhatjuk".
Szeretettel ölellek: Edit