Megáll, les, lapít.
Foga éles, lábán karom.
Pofája nyálas,
úgy tűnik, éhes.
Fekszik, figyel, sunyít.
Lapockája lassan fel-alá mozog,
alig rezdül a húsra várva,
úgy tűnik, éhes.
A préda, ha észre is vette
a veszélyt, nem mozdul,
talán nem képes…ezért.
Kúszik, lapul, kivár.
Már csak néhány pillanat.
Egy-kettő-három,
vöröslő prikadat.
S ő felröhög, vinnyogva szalad,
mert a vad megdöglött rég
már
bűzlik a többórás tetem.
Testemmel én etetem
a hiénát.
1 hozzászólás
Talán azért nem írtak még ehhez, mert nagyon ehhez bármit is írni. Több versedet is elolvastam, és úgy összeítsve azt tudnám mondani, hogy tíz perc után szólt valaki a hátam mögül, hogy "te figyelj, csukd már be a tátott szádat"…..hát igen, tátott szájjal figyelek és olvasok, hogy mi történik itt. Zseniális, minden szó, amit leírsz, annak tartalma és ereje van. Sokoldalú a versed, hiszen az ember elgondolkodik, hogy ha te vagy a préda, akkor ki a vadász….szerintem sok minden "behálózza" a mai világban az emberek elméjét, tetteit, lelkét, mindenét.
H.