Vadlovak

A délutáni méla lebbenetben,
a csend ölelte gondolat között,
eszembe jutva, lelked átöleltem,
s rideg valómra béke költözött.

Felülkerülve rajta boldog órák
pirongató szeretkezése dúlt,
azóta is remegve gondolok rád,
hiába tűnt deres lován a múlt.

Ma délután akárha kanca volnál,
sörénylobogva vágtatok feléd,
de vágyam égve mindhiába kószál,
a múlt ködébe nem talállak én.

Talán, ha egyszer újra megszületve,
akár a nyugtalan csikók mi majd
kicsapva bár a végtelen mezőkre,
de vágyaink varázsa újra hajt.