Te csalfa, bűnös bíbor-árny!
Végtelenbe nem vihet törött szárnyad!
Repülni akarnál, de csak zuhanni tudsz,
önmagadról önmagadnak hazudsz.
Nem szerelem szít, hanem a magány,
bölcsőd a szív, hatalmad talány.
Ha életembe lépsz,
pillanatokra tépsz
s hamuvá égetsz!
A lelket a test csalja meg,
veszte az érintés,
a felforrt vért nem hatja meg
semmilyen isteni intés.
Gyermekként ártatlan,
felnőttként határtalan
álmok hiedelme.
Ó tehetetlen elme!
Bár tudja, hogy elkárhozik
örökké vágykozik.
5 hozzászólás
A második v.-ban felmerült bennem egy kérdés. Tény, hogy a szerelm, a bosszú tud szítani, de a magány is?
Ezt mindenképpen fel kellett tennem, mert ez így még nem láttam leírva, erős gondolat, lehet hogy én vagyok tájékozatlan, lehet hogy képzavar, de lehet hogy valami újjat alkottál, remélem nem én nem vagyok képben:)
Kedves Michelangelo:)
Sejtettem, hogy vki rá fog erre kérdezni:P 😀
Szerintem a vágyak alapvetően akkor születnek bennünk, ha valami hiányzik az életünkből. Lehet az szeretet, szerelem vagy pénz stb. de ebben a versben én elsősorban érzelmekre gondoltam. És mivel az ember legkevésbé az egyedüllétet szívleli, szerintem a magány az, ami igazán megtanít arra, mi a vágy-maga az érzés így születik. Na persze ez csak az én elképzelésem és mivel különbözőek vagyunk, megértek mindenkit, aki ezt nem így gondolja vagy esetleg nem is érti.
Örülök, hogy itt jártál, szeretem a kérdéseket:)
Üdv: Áfonya:)
A vágy hatalmas erővel bír. Épít és rombol is egyben. Jó a versed.
Rozália
Nagyon jól ábrázolod azt a lelki kínt, ami a test és a lélek ellentétéből fakad. Akkor a legnehezebb, amikor az ember tudja, hogy bűnt követ el, mégis teret enged vágyainak.
Gratulálok: Colhicum
Kedves Áfonya ! Véleményem szerint is, a magány éleszthet vágyat a lelkünkben. Nem feltétlenül szexuális vágyat, hanem társ, partner, barát stb. iránti vágyat, vágyakozást.
Versedben a szerelmi vágy lelket romboló erejéről írsz, kifejező erővel. Gratulálok. Katalin