délután
volt egy vad és
gondtalan estével.
százával törtek elő mind,
amiről nem tudták, hogy
vannak és mégis.
kiéhezett
vadállatként
cafatokra tépték
a húsdaraboknak
látszó érzelmeket,
mámoros lehelettel
falták álmaik
minden apró
titkát s eltűntek
egymásban,
mintha sosem
lettek volna.
az álom itt folytatódik.
6 hozzászólás
Jól sikerült vers! Nekem nagyon tetszik!
Érdekes. Abszurd. 🙂 …de nekem tetszik. Ha nagyon elrugaszkodok, akkor egy muránssáska-járás jut eszembe, amint hirtelen jönnek, felélnek maguk körül mindent, majd le is tűnnek “mintha sosem/ lettek volna”…. egy nagy veszekedés 2 ember között, amint rombolják egymást, az érzelmeik, álmaik, majd becsapják egymás mögött az ajtót….de ez csak egy álom volt és nyugodtan alszol tovább. 🙂
Érdekes. Elgondolkodtató. (üdv.: Á.E.)
Köszönöm a hozzászólásotokat, örülök, hogy megszólaltatott benneteket ez a versem is 🙂
Üdv, Jodie
Valóban elgondolkodtató, nem mindennapi vers. Gratulálok: Colhicum
Váó!
Egyszer én is szeretnék ilyet írni!És nagyon elgondolkoztató!
GRAT