Hullásomon még innen vagyok,
és minden mozdul
a kitárt képkeretben.
Homlokomon a jel,
lázcsillag ragyog,
és változik végzetem
holdja felettem.
Bennem terem még
a tündöklés vágya,
és barbár istenek
dúlnak vak hitemben,
de kísér pusztuló csillagok árja,
sarjad az elmúlás
minden zsigeremben.
Vágy mindhalálig
By santiago
5 hozzászólás
Aki megszületik, annak meg is kell halnia. Ebben a versben ezt nagyon szépen fejezted ki. És az útkeresés is benne van. Nagyon ssép.
Örök emberi kérdés: “Lenni, vagy nem lenni…” és ha lenni, mivégre…szépen végigvitt gondolat, lélegzetnyi versben. Üdv.: aquarius
Ugyan az jutott eszembe, mint Colhicum-nak …
…én is a kettősséget érzem ebben a szép versben…
Gy.
“végzetem holdja felettem”
Ez szerintem ront rajta.
A többi tetszik, a képkeretes jó bevezetés, és az első sornak egymagában is jó a hangzása, ami fontos.
Nekem sok más is eszembe jutott a versed olvasatán, többek közt az, hogy mindenki a saját maga kovácsa a "változik végzetem holdja felettem" résznél. "kísér pusztuló csillagok árja"-itt arra gondoltam, hogy életünk során választhatunk, hogy az értéket, vagy az értéktelenséget választjuk-e inkább, és később aszerint fogunk halni is… Érdekes ez a versed, sok gondolatot ébreszt, szépek a soraid,a szavak amiket használsz, a képek. Gratulálok!
H.