Vajon hol fogok elfakadni,
hol ér életem véget?
Bozóttüzeken rohantam át
keresni menedéket.
Riadtam, mint a menekültek,
barlangi tóba bújva,
lopóztam nagyhevű kertekbe,
húzódtam juhakolba.
Aludtam elhagyott dombokon
csókoktól elkábultan,
ittam pocsolyák vizéből, ha
szomjamtól fuldokoltam.
Fürödtem hersenő füvekben,
dolgoztam tárnák mélyén,
megálltam vakmerő szirteknek
beomló meredélyén.
Gyönyörű könyvek és asszonyok
de sokszor lázba hoztak!
Elnyújtóztam, ha ájtatosok
vesztemért átkozódtak.
Ha megnyilnak majd az egek és
hívogatnak a holtak,
ledőlt testem eső mossa szét,
s lassan a fölbe olvad.
2 hozzászólás
Kedves István Öcsém!
Az elfakadni ige ilyetén használata elég merész, szokatlan,
de a jó költőnél – s te az vagy – szervesül a versben. Olvastam
most az első részt is. Mindkettő szép, gratulálok. Mivel az
" ájtatosok " nem pozitív lények se nálad, se nálam, az 5.
versszakban az én olvasatomban " vesztemért imádkoztak."
Baráti szeretettel üdvözöl Attila
Kedves Attila!
Köszönöm szavaidat,észrevételeidet. Igen, én is gondolkoztam azon, hogy "imádkoztak" legyenek, s még most is gondolkodom a megoldáson. Ez a fórum azért jó, mert ide nem a végleges megoldások kerülnek, hanem azok, amiket az ember vitára bocsájt. Az "imádkoztak" ige az ájtatosokhoz kapcsolva – szerintem – túlságosan is elhasználódott. S most nem is az ájtatosokhoz kell igazából illeszkednie stilisztikailag (csak nyelvtanilag), hanem az "elnyújtóztam" kifejezéshez. Szóval, köszönöm: még gondolkodom.
Barátsággal: István