a földön fekszem
már megint bevettem…
várom a tündért, hogy elmossa
az életem szilánkjait mardossa
és nem jön az álom,
de már nem is várom
szemem az égnek
a szívem meg vérben
fullad
méregjárta múltba
jártam
aztán hánytam
magamtól
az alkalomtól
torz vigyoromtól
a világtól, ami bennem tombol
menekültem
s így teremtettem
véres öntudatban
dörömböltem az agyban
mert alkotni bűn, és ami bűn az édes
verset írtam vak sötétben
nyirkos álmok peregnek le rólam
idegen ágyaknál álltam sorban
éjjel szeretni
reggel meg feledni
tanultam
3 hozzászólás
Kedves Lázár !
Nem hiába tettelek a Kedvenceim közé:)
Most sem csalódtam.
Nagyon tetszett újabb alkotásod !
Szeretettel olvastalak: Zsu
Valóság vagy elmélkedés mindegy, remek ez a vers!
Gratulálok: oroszlán
Remek verseket olvashatok itt nálad. Köszönöm!
Selanne