Nagy istennő! kerestelek téged,
s most fogadsz ez olymposi lakban;
ünnepélyes szókat keresgélek
miért jöttem, azzal kapcsolatban.
Meghasadni készül szívem,
vajh begyógyul-e egészen?
APHRODITHE
Hatalmas szívű halandó,
mondd csak, költő, mit remélsz?
Talán attól nem is félsz,
hogy elveszted, mint barátod?
Nem oly régen úgy akartam,
másba szeressen bele.
S hogy érte küzdhess vele,
megtettem őt barátodnak.
KÖLTŐ
Mondd csak, úrnő, küzdhetek még érte?
Boldogságom a Te kezedben van;
térden állva járulok elébed,
rajtad múlik, szívem él vagy meghal.
Ha úgy döntesz, boldog leszek,
s ha Ő az, mindent megteszek!
APHRODITHE
Nagy szavak ezek, gondold meg!
Képes vagy elviselni,
ha majd úgy döntök mégis,
nem a tiéd lesz a szíve?
KÖLTŐ
Habár itt benn szívem meghasad majd,
habár itt benn üvölteni fogok,
habár itt benn kívánkozom sírba;
megnyugszom majd, ha látom, hogy boldog.
Könny nélkül gyászolna engem,
és oly könnyen elfeledne…
APHRODITHE
Ne hidd, költő! nem tudhatod,
de én tudom, hisz hallok
olyat is, mi rólad szól,
sok hozzám sírt gondolatot.
Rád gondol, hisz ahol most vagy,
sokminden lehet veled,
s épp azért, mivel szeret,
oda hozzád menni akar.
Nem tudhatod, miket sírt már
gondterhes éjszakába,
mindig azt várja várva,
hogy ott állsz majd a kapunál.
KÖLTŐ
Hát igaz! hát mégis szeret engem!
Most kaptam immár meg minden választ,
szívet tépő kérdésre kerestem,
most mégis eltompít, s eláraszt.
Nyári éjjel, ha az égre nézek,
csillagképeken akad meg szemem;
nincs már kérdés, hiszen tudom végre:
igazán boldog csak vele leszek.
1 hozzászólás
Szia Joxi!
Húha! Örülök, hogy mégis benéztem ide még ma! Ez fantasztikus!
Ügyes vagy, nagyon tetszett! Jó az ötlet, egészen különleges! 🙂
Sok szeretettel: Kankalin