Ringó domböledben,
ott érzem jól magam,
verhet a sors ezer csapással,
mindez oly messze van,
míg szemed simogat
tiszta tó ragyogással.
Lassan pereg bennünk
az idő fonala,
halványul az érzés,
elhalkul a dala.
Ifjúságunk lombjai
fáinkról lehullnak,
évek kőfalai
egyre csak omolnak.
De mit bánom én mindezt
ringó domböledben,
hogy elforog a szamszára kerék,
vallásom vagy, s jó hinni ebben,
hogy szerelmed nékem a menedék.
5 hozzászólás
Nagyon szép és egyedi vallomás! Gratulálok!
Gy.
Azt hiszem, minél több versedet olvasom, annál inkább “megfogsz”. Erről a Szeptember végén c. vers jutott közben az eszembe, illetve az Őrizem a szemed. Nem tudom miért… talán a hangulat és a mondanivaló miatt. Ami a legjobban tetszett benne: “vallásom vagy…” Eszméletlenül hiteles és mélyérzésű vers! Köszönöm!
Nagyon szép vers! Olyan felolvasóestre-való féle. 🙂
Kedves Santiago!
Ez a szerelmi vallomás is gyönyörű lett:) Gratulálok!
Üdv: Borostyán
Olyan, mint az örök szerelem, melyet néha úgy érezzük halványul, de mégis ot dobog bennünk.
Tudatlanságomban nem tudom, mi az a "szamszára kerék" 🙁
Ica