Vallomás

(Te vagy a tér, mely magába rejti lelkem)

Csillámló habok tánca,
s kékséged megbolondít.
Kecses íveid domboknak zenélnek:
-lélekmorajló táj-románc.
Ágyad, selyemhomok-pázsittal veted
s buja, égig érő ős-varázzsal
tündérlány alakban ráterülsz.
Zafír kendőd széllel suhan,
fákat ölelnek karjaid
s nádas rejtekében
dúdoló hullámaiddal
ringatsz vadkacsákat.
Tajtékzó szélroham
vicsorgó fogakkal
fölkap lágy hullám-habot,
s homályba vész a láthatár.

Nem múló lángolással,
lelkem hozzád tér haza,
s minden újabb hajnalon
lábad elé omlok

…gyönyörűm